állami támogatás

CSOK: fontos változások jönnek az új rendeletben

Amennyiben a lakás ráköthető a szennyvízcsatornára, úgy ezt meg kell tenni ahhoz, hogy a lakás legalább komfortosnak minősüljön, ami többek között feltétele a családok otthonteremtési kedvezménye (csok) igénylésének - egyebek mellett így módosította a kormány a lakásfinanszírozási rendeletét, amely a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.

A paksi kormánybiztos magabiztos

Magyarország folyamatosan egyeztet az Európai Bizottsággal a paksi beruházás versenyjogi vizsgálatáról - árulta el Aszódi Attila kormánybiztos a Magyar Hírlapnak. Azt is kijelentette, hogy mivel a projektben egyáltalán nincs állami támogatás, ezért tiltott állami támogatásról sem lehet beszélni.

Állami pénzből fejleszti oktatását az Opel

A nemzetgazdasági miniszter döntése alapján több mint 154 millió forint képzési támogatást kap tanműhely létrehozására az OPEL Szentgotthárd Kft. Ennek segítségével több mint 50 fős tanulói létszámbővítést hajt végre a vállalat, emellett bővíti az oktatott szakmák körét is.

Fejlesztéshez pályázati pénzt szeretne? - Ezeket nem árt tudnia

Részletes listát hozott nyilvánosságra a legutóbbi Magyar Közlönyben a kormány arról, hogy a most induló új 7 éves uniós fejlesztési ciklus során az egyes Operatív Programokban mely fejlesztési célokra tervez állami támogatást nyújtani, figyelembe véve az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályrendszert is. A pályázni kívánó vállalkozásoknak azért érdemes ezen célokkal részletesen is megismerkedni, mert így a fejlesztési elképzeléseiket a következő 2-3 hónap során jobban összhangba tudják hozni a várható kiírások kereteivel. A legutóbbi kormányzati jelzések szerint ugyanis az összes Operatív Programból "nagyüzemben" csak január-február körül várhatók a pályázatok.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.